Fekvőbeteg osztályok

Mb. Osztályvezető főorvos: Dr. Dubravcsik Zsolt

Vezető ápoló: Pálinkás Brigitta

Elhelyezkedés: 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Hotel épület 7. emelet

Osztályunk 2009-ben vált ismét önállóvá, jelezve azt, hogy intézményünk a gasztroenterológiát kiemelt belgyógyászati területként kezeli, de területi ellátási kötelezettség alapján általános belgyógyászati ellátást is folytatunk.

Osztályunkon 6 gasztroenterológus és belgyógyász szakorvos valamint 1 belgyógyász szakorvos és 1 rezidens orvos áll a betegellátás szolgálatában.

Ápolóink között számos szakápolói és több diplomás ápolói végzettséggel rendelkező akad, mindannyian kiváló szakmai felkészültségüket és tapasztalatukat felhasználva segítik a betegek gyógyulását.

Kiemelt gyógyítási területünk az endoszkópia, melyben jelentős fejlesztések történtek az elmúlt időszakban, ezért speciális vizsgálatokra és beavatkozásokra az ország egész területéről tudunk betegeket ellátni. Így nem csak a hagyományos diagnosztikus és operatív gyomor- és vastagbél vizsgálatokat végezzük, hanem az epeutak és hasnyálmirigy endoszkópia (ERCP) minden ágát illetve az új Endoszkópos Ultrahang Laboratóriumunkban az emésztőrendszer belső ultrahangos vizsgálatát és endoszkóppal elvégezhető műtéti eljárásait is alkalmazzuk napi gyakorlatunkban (ezek leirását lásd az Endoscopos Centrumunkat bemutató oldalon).

Elérhetőségeink:

Osztályvezető főorvos:76/516-728
Vezető ápoló: 76/516-700/ 5233-as mellék
Nővérpult:76/516-700/ 5237-es mellék
Szakrendelő: 76/516-700 / 5230-as mellék
Iroda:76/516-700/ 5206-os mellék

Betegek elérhetőségei:

76/516-700/5237-es mellék hordozható készülék, amit kérésre rövid időre a fekvő betegek is elérhetők munkaidő után.

Kórtermek telefonszámai:
723: 76/476-413
724: 76/476-416
725: 76/476-430
726: 76/476-399
728: 76/476-400

Látogatási idő: 15.30-17.30 között, vasárnap 10.00-12.00.

Ezek betartását a zavartalan betegellátás érdekében kérjük pontosan betartani! A fenti időponton kívüli beteglátogatás szigorúan csak az Osztályvezető Főorvos írásos engedélyével lehetséges!

Előkészület a vizsgálatokhoz:

A felső tápcsatornai vizsgálatok (gyomortükrözés /gastroszkópia/, endoszkópos ultrahang vizsgálat, nyelőcső manometria) különösebb előkészületet nem igényelnek betegeink  részéről. Annyi azonban feltétlenül szükséges, hogy a vizsgálat előtt 6 órával már szilárd ételt nem fogyaszthatnak, illetve 4 órával a vizsgálat előtt már folyadékot sem ihatnak.

A rendszeres gyógyszerszedők a vizsgálat napjának reggelén esedékes gyógyszereiket 1-2 korty vízzel nyugodtan bevehetik, kivéve a cukorbetegségben szenvedők, ők ugyanis cukorgyógyszereiket feltétlenül hagyják ki (ugyanis súlyos hipoglikémiájuk lehet!).

A kolonoszkópiás(vastagbél tükrözéses) vizsgálatok azonban több napos előkészítést igényelnek betegeink részéről. A vizsgálat előtt már legalább 3 nappal úgynevezett salakmentes diétát kell kezdeni: nem fogyaszthatóak rosttartalmú ételek (gyümölcsök, zöldségfélék, húsok). Az étrend javaslatunk szerint a következekből állhat: bőséges folyadék (víz, tea, rostmentes üdítők), tej-, tejtermékek, tojás, levesek leve, csokoládé, pudingok, fagylaltok, illetve fehér kenyér, kifli, zsemle. A vizsgálat előtti nap reggelétől már csak folyadékot szabad inni, abból viszont nagyon sokat, 2-3 liternyit javaslunk. A diéta önmagában nem elegendő az előkészítéshez, hashajtót is alkalmazni kell. A magunk részétől a recept nélkül is kapható, és tapasztalatunk szerint nagyon jól tolerálható zacskós, por alapú készítményt, az Endostar lavage-t javasoljuk. A készítményből a vizsgálat előtti napon 4 zacskónyit fel kell oldani 2-2.5 liter vízben, majd a délelőtt folyamán meginni. A maradék két tasaknyi port kb. 1 liter vízben feloldva az este folyamán ill. másnap reggel kell meginni. Folyadékot (és esetleg kevés pudingot ill. csokoládét) egészen a vizsgálat előtt 3-4 óráig javasolt még fogyasztani.

Az előkészítéshez természetesen más hashajtók (pl. X-prep, Picoprep, FleetPhosphoSoda, stb is használható), de ezen készítmények vénykötelesek!

Epeúti és hasnyálmirigy endoszkópos vizsgálatot (ERCP) nem végzünk járó betegek részére, azokat kizárólag kórházi bennfekvés során végezzük. Fontos megjegyezni, hogy a TB által finanszírozott esetben (ismeretlen eredetű vérzésforrás kimutatása céljából készült vizsgálat) a vékonybél kapszula endoscopos vizsgálatot is csak kórházi bentfekvés során tudjuk elvégezni. Kapszula endoscopia esetén az előkészület kórházunkban egy, a szokottnál bővebb folyadékfogyasztás melletti colonoscopos előkészületet jelent (lásd fent), mely után gyakran szükség van még egy olyan, hashajtás nélküli napra, amikor azonban csak folyadékot fogyaszthat a beteg.

 Gasztroenterológia Osztály orvos munkatársai:

  • Dubravcsik Zsolt belgyógyász – gasztroenterológus, mb ov. főorvos
  • Velkei Tamás belgyógyász – gasztroenterológus, adjunktus
  • Gyimesi György belgyógyász - gasztroenterológus szakorvos
  • Budai Annamária belgyógyász –gasztroenterológus szakorvos (jelenleg GYES-en)
  • Janota Melinda belgyógyász szakorvos jelölt (jelenleg GYES-en)
  • Erdélyi Bernadett rezidens orvos
  • Mohácsi Szilvia belgyógyász
  • Hritz István PhD belgyógyász – gasztroenterológus
  • Med. Habil. Madácsy László PhD– tudományos tanácsadó

Gasztroenterológia Osztály ápolónői

Diplomás ápolók:

  • Pálinkás Brigitta (vezető ápoló)
  • Bognárné Agócs Nóra  (vezető ápoló- helyettes)
  • Inokáné Szélpál Krisztina

Szakápolók:

  • Bánhegyi Zsuzsanna
  • Bíró Ilona
  • Diószegi Katalin
  • Fakan Éva
  • Fazekasné Trungel Erika
  • Halász Zsuzsanna
  • Kis Zoltánné
  • Kiss Edina
  • Kovács Andrea
  • Lendvai Margit
  • Nagy Erika
  • Rapi Bettina

Jelenleg GYES-en:

  • Babucsikné Majoros Mónika (szakápoló)
  • Piglerné Juhász Nikolett  (diplomás ápoló)
  • Soós Tímea  (szakápoló)

Segédápoló:

  • Knébelspiesz Krisztina

 Osztályos gazdasági nővér:

  • Szabó Lászlóné

Osztályos adminisztrátor:

  • Lendér Julianna

 

A Bács-Kiskun Megyei Kórház és az OMCH Egészségügyi Szolgáltató Kft. (www.omchkft.hu) Endoszkópos Laboratóriuma


Az Osztályunkhoz tartozó, de önálló szervezeti egységként működő Endoszkópos Laboratórium hazánk egyik legjobban felszerelt endoszkópiája.

Átadása 2004-ben történt meg és kulturált körülmények közt, minden igényt kielégítő környezetben látjuk el betegeinket.

Három önálló vizsgálóhelységben történnek vizsgálataink, évente 6-7000 vizsgálatot végzünk. Ezek megoszlása: 3000-3500 gasztroszkópia, 2500-3000 kolonoszkópia, 500-550 endoszkópos epeúti és hasnyálmirigy vizsgálat (ERCP) és 250-300 endoszkópos ultrahang vizsgálat. A tükrözések jelentős része, mintegy 20-25%-a operatív endoszkópia. Operatív vizsgálatként többek közt sürgősségi vérzéscsillapítást, konvencionális és magas rizikójú polipektómiákat, tápcsatornai (nyelőcső és vastagbél) szűkületek tágításait, az epeúti és hasnyálmirigy betegségek széleskörű endoszkópos ellátását (papillotómia, papillectomia, szűkületek tágítása és stentelése, epeúti és hasnyálmirigy kövek eltávolítása illetve törése, endoszkópos hasnyálmirigy ciszta szájaztatás, stb.) végezzük. Megkezdtük - hazánkban második centrumként - bizonyos korai tápcsatornai rákok endoszkópos, egészben történő eltávolítását (ESD, endoszkópos szubmukózadisszekció) is.

2011 vége óta van lehetőségünk a vékonybél kapszula endoscopos vizsgálatára is, az azóta eltelt időszakban közel 100 ilyen vizsgálatot végeztünk.

Fontos mérföldkő a Centrumunk életében 2014 tavasza, amikor a kórház és az OMCH közötti  együttműködésnek köszönhetően a műszerparkunk jelentős megújuláson esett át. Azóta FUJI cég legmodernebb technikájú endoszkópjaival vizsgálunk és nem csak endoszkópos parkunk, hanem az egyéb kiegészítők sora is megújult (új típusú vágók, argon-plazma, ill. képrögzítő berendezés), melyekkel endoszkópiánk felszereltsége európai színvonalat ér el.

2009-ben a jelenleg elérhető egyik legmodernebb endoszkópos ultrahang készüléket állítottuk munkába, melynek segítségével nem csak diagnosztikus, de invazív vizsgálatok végzését is vállaljuk a felső és alsó gasztrointesztinum területén is. Az endoszkópos ultrahang nagy segítséget jelent nem csak a gasztroenterológiai kórképek vizsgálatában, hanem az onkológiai ellátásban is, úgymint a daganatok kiterjedésének megállapításában (staging) illetve szöveti mintavételek (endoszkópos ultrahang vezérelt citológia) végzésében.

Ezen kívül endoszkópos laboratóriumunkban a nyelőcső és a végbél funkcionális betegségeinek (reflux betegség, achalasia, inkontinencia, stb.) vizsgálatait is végezzük motilitási laboratóriumunkban (nyelőcső pH-metria, illetve nyelőcső- és rectalis manometria, azaz nyomásmérés).

Mindezeken kívül kilégzési teszteket végzünk Helicobacter pylori kimutatására is.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csak a vizsgálatok mennyiségére, de minőségére is büszkék lehetünk, hiszen belső minőségbiztosítási rendszerrel is folyamatosan igyekszünk javítani munkánkon. Mindezeken túl a folyamatosan rendelkezésre álló endoszkópjaink száma és a tápcsatornai endoszkópos műtétekhez szükséges legkülönfélébb tartozékok ellátása is kiváló.


Endoszkópiánkon délelőttönként gasztroenterológiai szakrendelést is végzünk.

Minden vizsgálatunkat előjegyzés alapján végezzük. Minden betegünktől – a sürgősségi ellátást kivéve – az első vizsgálat elvégzéséhez beutalót kell kérnünk a jelenlegi szabályozás alapján.

A vizsgálatokat betegeink kérésére bódításban is végezzük, melyet azonban előre kell jelezni. Ilyen esetekben arra kérünk minden betegünket, hogy feltétlenül hozzanak kísérő személyt magukkal, hiszen a bódítást követően 12-24 óráig sem a közlekedésben nem vehetnek részt, sem egyéb, fontos döntéseket nem hozhatnak (pl. szerződés aláírása).

Reméljük, hogy mind szakmai, mind emberi hozzáállásunk minden betegünk megelégedésére szolgál.

Orvos munkatársaink:

Orvosok:
Dr. Szepes Attila, belgyógyász-gasztroenterológus, osztályvezető főorvos
Dr. Hausinger Péter, belgyógyász-gasztroenterológus, főorvos
Dr. Szajki Károly, sebész-gasztroenterológus, osztályvezető főorvos
Dr. Dubravcsik Zsolt, belgyógyász-gasztroenterológus, főorvos
Dr. Velkei Tamás, belgyógyász-gasztroenterológus, adjunktus

Dr. Hritz István (belgyógyász – gasztroenterologus)                                       
Dr. Budai Annamária, belgyógyász, szakorvos

 

Rendelési idők:

Gasztroenterológiai szakrendelések:
Dr. Szepes Attila: H 12-13 és Cs 12-13 óra közt

Dr. Gyimesi György: H 9-11 h
Dr. Mohácsi Szilvia (hepatológia): Sz és P 9-12

Dr. Velkei Tamás: Cs 9-11 h

                                                                                                   

Endoszkópos szakrendelések:
Hétfő: Dr. Velkei Tamás és Dr. Hritz István
Kedd: Dr. Gyimesi György
Szerda: Dr. Szepes Attila és Dr. Szajki Károly
Csütörtök: Dr. Hausinger Péter
Péntek: Dr. Dubravcsik Zsolt

Elérhetőségeink:

Szövettani eredményekről érdeklődés:
76/519-814 (12.00-14.00 közt)

Szövettani leletek kiadása: hétköznaponként 12-14 óra között, melynek betartására nyomatékosan felhívjuk Tisztelt Betegeink figyelmét! A délelőtti jelentős betegforgalom miatt a zökkenőmentes betegellátás érdekében egyéb időpontban a lelet kiadása nem lehetséges!

Előjegyzés szakambulanciára illetve endoszkópiára:

76/519-814
76/516-700, 54-46 mellék

Tájékoztatjuk tisztelt betegeinket, hogy az előjegyzett időpontok tájékoztató jellegűek.
Mind a szakrendelésen, mind az endoszkópos vizsgálatok során előfordulhatnak csúszások, melyekért ezúton is szíves megértésüket kérjük!


Előkészület a vizsgálatokhoz:

A felső tápcsatornai vizsgálatok (gyomortükrözés /gastroszkópia/, endoszkópos ultrahang vizsgálat, nyelőcső manometria) különösebb előkészületet nem igényelnek betegeink  részéről. Annyi azonban feltétlenül szükséges, hogy a vizsgálat előtt 6 órával már szilárd ételt nem fogyaszthatnak, illetve 4 órával a vizsgálat előtt már folyadékot sem ihatnak.

A rendszeres gyógyszerszedők a vizsgálat napjának reggelén esedékes gyógyszereiket 1-2 korty vízzel nyugodtan bevehetik, kivéve a cukorbetegségben szenvedők, ők ugyanis cukorgyógyszereiket feltétlenül hagyják ki (ugyanis súlyos hipoglikémiájuk lehet!).

A kolonoszkópiás(vastagbél tükrözéses) vizsgálatok azonban több napos előkészítést igényelnek betegeink részéről. A vizsgálat előtt már legalább 3 nappal úgynevezett salakmentes diétát kell kezdeni: nem fogyaszthatóak rosttartalmú ételek (gyümölcsök, zöldségfélék, húsok). Az étrend javaslatunk szerint a következekből állhat: bőséges folyadék (víz, tea, rostmentes üdítők), tej-, tejtermékek, tojás, levesek leve, csokoládé, pudingok, fagylaltok, illetve fehér kenyér, kifli, zsemle. A vizsgálat előtti nap reggelétől már csak folyadékot szabad inni, abból viszont nagyon sokat, 2-3 liternyit javaslunk. A diéta önmagában nem elegendő az előkészítéshez, hashajtót is alkalmazni kell. A magunk részétől a recept nélkül is kapható, és tapasztalatunk szerint nagyon jól tolerálható zacskós, por alapú készítményt, az Endostar lavage-t javasoljuk. A készítményből a vizsgálat előtti napon 4 zacskónyit fel kell oldani 2-2.5 liter vízben, majd a délelőtt folyamán meginni. A maradék két tasaknyi port kb. 1 liter vízben feloldva az este folyamán ill. másnap reggel kell meginni. Folyadékot (és esetleg kevés pudingot ill. csokoládét) egészen a vizsgálat előtt 3-4 óráig javasolt még fogyasztani.

Az előkészítéshez természetesen más hashajtók (pl. X-prep, Picoprep, FleetPhosphoSoda, stb is használható), de ezen készítmények vénykötelesek!

Epeúti és hasnyálmirigy endoszkópos vizsgálatot (ERCP) nem végzünk járó betegek részére, azokat kizárólag kórházi bennfekvés során történhetnek. Fontos megjegyezni, hogy a TB által finanszírozott esetben (ismeretlen eredetű vérzésforrás kimutatása céljából készült vizsgálat) a vékonybél kapszula endoscopos vizsgálatot is csak kórházi bentfekvés során tudjuk elvégezni.

Kapszula endoscopia esetén az előkészület kórházunkban egy, a szokottnál bővebb folyadékfogyasztás melletti colonoscopos előkészületet jelent (lásd fent), mely után gyakran szükség van még egy olyan, hashajtás nélküli napra, amikor azonban csak folyadékot fogyaszthat a beteg.

Dr. Szepes Attila
Dr. Hausinger Péter
Dr. Dubravcsik Zsolt
Dr. Velkei Tamás
Dr. Gyimesi György
Dr. Hritz István
Dr. Szajki Károly
Somogyi Erika vezető asszisztens
Muhi Mária
Tóthné Piszmán Klára
Bosnyák Anita