Hírek

A kórházról mindenkinek a hideg fehér falak, a fertőtlenítőszag jut eszébe. Öt fantasztikus nő azonban a fejébe vette, hogy Kecskeméten másképp lesz. Egy virágoktól illatozó, sétányokkal övezett Egészségkertet varázsolnak a megyei kórház udvarára. Közös álmuk megvalósításához elnyerték a Richter Anna Díjat és az azzal járó négymillió forintot. Az egész országban egyedülálló projektről az Egészségkert csapatával beszélgettünk.

Régi tervünk volt, hogy a kórházhoz tartozó több ezer négyzetméteres területben rejlő lehetőségeket minél inkább kiaknázzuk – kezdi a beszélgetést Nagyné Szigeti Dóra, a kórház PR-menedzsere, az Egészségkert egyik ötletgazdája, illetve a sikeres pályázat elkészítője. – A tartalék terület kiaknázása már megkezdődött, létrejött egy betegkert, majd két éve a Mercedes jóvoltából egy játszótér épült kis betegeink számára. A Richter Anna Díj pedig esélyt adott arra, hogy folytatódjon az elkezdett munka, és olyan különleges kertet alakíthassunk ki, ami egyaránt szolgálja a betegek gyógyulását, illetve az itt dolgozók kikapcsolódását.

A terápiás-gyógyító kert szakmai hátterének megteremtéséhez dr. Molnár Mária pszichiáter főorvosnőt kérte fel dr. Svébis Mihály főigazgató. Ő pedig boldogan mondott igent a csapat vezetésére. A megvalósítás biztosítására Leskowsky Laura, a gazdasági osztály helyettes vezetője vállalkozott, akinek régi álma volt, hogy rendbe tegyék a kórház udvarát. A csapat tagja még az onkológiai betegeket évtizedek óta ápoló Lantos Lenke. Gyapjas Tünde pszichológussal vált teljessé a csapat. Ő tartja a burnout, kiégést megelőző tréningeket a kórház dolgozói számára.

Hazánkban nincsen olyan kert, amely kifejezetten gyógyító céllal valósult volna meg, de külföldön akad példa rá, ezekből a referenciákból merített ötleteket a kecskeméti kórház csapata.

Tudományos vizsgálatok is igazolják, hogy a természetben eltöltött idő nemcsak a hangulatunkat, közérzetünket javítja, de jótékony hatással van immunrendszerünk működésére, ezáltal segíti a betegek gyógyulását – meséli dr. Molnár Mária. – A természet gyógyító erejét napjainkban kezdik újra felfedezni, az erdőterápiának is egyre többen hódolnak.

Egyik fontos céljuk, hogy az onkológiai betegeket segítsék ezzel a kerttel. Ide ki lehet majd kísérni a palliatív részlegen fekvőket, akik családtagjaik körében gyönyörködhetnének a burjánzó növényekben, kiszakadhatnak néhány órára a kórházi monotonitásból. De megkönnyítheti a várakozást a vizsgálatokra, kezelésekre, csökkentheti az ezzel járó feszültséget is.

Betegeink már izgatottan várják, hogy elkészüljön a kert, és kimehessenek napfürdőzni – mondja Lantos Lenke, az Onkoradiológiai Központ ápolója.

De más osztály páciensei is sokat profitálhatnak abból, hogy a természet közelségében töltődhetnek fel energiával. Többek között a kardiológiai, a mozgásszervi és a pszichiátriai betegek gyógyulását is segítheti a projekt megvalósításával dr. Molnár Mária szerint.

Mindemellett nagyon fontos célunk, hogy kikapcsolódási lehetőséget nyújtsunk az itt dolgozók számára is – veszi át a szót Gyapjas Tünde. – Kollégáink műszak közben néhány percre is kimehetnek majd relaxálni, hogy felfrissülten folytathassák a munkát. Így az Egészségkertnek a kiégés megelőzésében is fontos szerepe lehet.

A pályázathoz nem volt szükség részletes terv bemutatására, ezen jelenleg is dolgozik a csapat.

Egy 3000 m2 -es kihasználatlan területet kaptunk tervünk megvalósítására a játszótér szomszédságában – mondja Nagyné Szigeti Dóra. – Elsőként rámpákat kell építenünk, hogy a betegeket le tudják tolni a kertbe. Padokat, pergolát helyezünk ki, térvilágítással tesszük még hangulatosabbá a kertet. Tervünk fő eleme a pihenőkert mellett egy végtelen jelet ábrázoló gyalogló ösvény, egy növények alkotta labirintus. A pihenő pontoknál pozitív idézetekkel ellátott lélekemelő stációkat is szeretnénk kihelyezni. Emellett helyet kapnak majd terveink szerint kültéri tornaeszközök, egy street workout pálya, amely egyaránt szolgálja majd a betegek és a dolgozók fizikai erőnlétét.

Mindez buja növényzetnek köszönhetően válik igazi Egészségkertté. A tervek szerint olyan növények kapnak helyet a kertben, amelyek nem igénylenek majd szakszerű gondozást. Egy kisebb kertrészen akár faültetésre is lehetőséget nyújtanának.

Bár a Richter Anna Díjjal járó négymillió forintból mindez nem valósulhat meg, és a vírushelyzet miatt is csúszott a program, még idén nyáron szeretnénk elkezdeni a munkát – mondja Leskowsky Laura, a csapat gazdasági szakembere.

Bíznak abban, hogy hamarosan teljessé válhat álmuk, és az Egészségkert minden eleme valóra válhat, ehhez azonban a pályázati forrás mellett további támogatásra is szüksége van a csapatnak.

Forrás: hiros.hu