Hírek

Február 28-án, pénteken, 19 órától már harmadik alkalommal díjazzák azokat a kiskunfélegyházi ápolókat, nővéreket, egészségügyi szakdolgozókat, akik rendületlenül, fáradtságot nem ismerve segítő kezet nyújtanak nekünk. Az Oltalmazó Kezek díjátadót a Móra Ferenc Művelődési Központban rendezik meg.

Az első elismeréseket 2018-ban adták át, az alapításra egy kecskeméti minta alapján került sor.

– 4 éve vettünk rész a Mindennapok Angyalai díjátadáson és innen kaptuk az ötletet, hogy nekünk is kellene csinálni hasonlót – mondja Csősziné Juhász Ildikó, az Egészségért Közalapítvány a Kórházért kuratóriumi tagja. – Tudvalévő, hogy az ápolók munkája sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs úgy elismerve, ahogy szükség lenne rá. Ehhez az alapítványunkat hívtuk segítségül. Teljesen alapítványi támogatásból ezt nem tudnánk évekig fenntartani, így én megkerestem szinte az összes félegyházi vállalkozót, hogy segítsék az elképzelésünket.

A kuratóriumi tagtól megtudtuk azt is, hogy évente négy-öt vállalkozás folyamatosan ajánl fel adományt, de magánemberek is szívesen segítenek. Az összegyűlt összeget öt egyenlő részre osztva, öt díjazottnak adják át, a Dobos Zsuzsanna keramikus által készített szoborral együtt. A díjjal járó anyagi elismerés a felajánlások tekintetében változó, eddig évről évre emelkedett.

Minden évben közzétesznek január elején egy felhívást, amely eredményeképp a szakdolgozók, orvosok, vezetők javaslata alapján érkeznek – indoklással alátámasztott – ajánlások. Majd az alapítvány kuratóriuma az alapító okiratban szereplő szempontok alapján kiválasztja azt az öt főt, akik díjazottak lesznek.

– A dolgozók először megdöbbentek, amikor a díjról tudomást szereztek – emlékszik vissza Csősziné, – de természetesen mindenki nagyon örült neki, és én úgy látom, hogy büszkeséggel nyugtázzák az elismerést. Mi is abban bízunk, hogy ezzel is sikerül egy kicsit motiválni a dolgozókat.

A díjátadó nyilvános, szeretettel várnak minden érdeklődőt. Jegyeket 1500 forintos áron lehet vásárolni, amely összeggel az alapítványt támogatják. Csősziné elmondta: az idén betegetető asztalokra szeretnék a pénzt költeni.

Az orgoványi Karakterek színtársulat most is szereplője lesz az estnek. Ezúttal a Sokkterápia című darabot láthatjuk az előadásukban. 

Az alapítvány köszönetét fejezi ki az Oltalmazó Kezek Díj támogatóinak:

P&P Pékáru Kft., Dél 100 Kft., Előszer Kft., Marillen Kft., R. Nagy Tüzép, dr. Pap Edit gyógyszerész, Fülöp Piroska, Orgoványi Karakterek Színtársulat, Móra Ferenc Művelődési Központ, Dobos Zsuzsanna keramikus, Rádió Smile, Félegyházi Közlöny.

Zakar Anita 

Fotó: Fantoly Márton

forrás:felegyhazikozlony.eu