Hírek

A Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti szülészetén a 2020-as esztendő első babája 01 óra 22 perckor született. A kisfiú, aki a Kaszt Ákos nevet kapta a helvéciai édesanya, Edit első gyermeke 3.400 grammal és 54 centiméterrel császármetszéssel jött világra. A szülést Dr. Szabó Gábor és Dr. Dankó István szülész-nőgyógyászok vezették le. Az édesanya és a kisfiú is jól vannak.

Kaszt-Göbölyös Edit és Kaszt Balázs évek óta vártak már arra, hogy kisbabájuk szülessen, de sem Budapesten, sem pedig Szegeden, sőt sehol máshol nem tudtak segíteni nekik az orvosok. A történet - lehet mondani csattanója -, hogy Kecskeméten állították fel végül azt az orvosi diagnózist, ami a fogantatásban segített.

A fiatal házaspár december 31-én este „hagyományos" szilveszter éjszakára készült, azonban 11 órakor elfolyt az édesanya magzatvize. Balázs vitte be a feleségét a Bács-Kiskun Megyei Kórházba, ahol nem sokkal később a császármetszés mellett döntöttek az orvosok. Kevéssel éjfél után, 01 hónap 01-jén, 01 óra 22 perckor (2020.01.01.01:22) pedig felsírt Ákoska.

Edit és Balázs egyöntetűen csak dicsérni tudták a kecskeméti kórházat. Az épületet, az orvosokat, a nővéreket, az ellátást - a kétágyas, fürdőszobás elhelyezést -, a körülményeket. A fiatal nőgyógyász, Dr. Dankó István az ügyelete végén, reggeli távozása előtt még megnézte a babát és az édesanyát, majd újólag gratulált a mérhetetlenül boldog helvéciai párnak.

Baján éjfél után 1 perccel született az első baba

 Vidéken két helyen, Nagykanizsán és Baján is született gyermek éjfél után 1 perccel.

A Zala megyei Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint Kovács Patrik nulla óra egy 1 perckor 3050 grammal, 53 centiméterrel, természetes úton jött a világra. A kisfiú a 29 éves édesanya negyedik gyermeke, családban először egy kislány, majd három fiú született.

A baba és édesanyja egyaránt jól vannak - közölte Vörös Attiláné szülésznő.

A Bajai Szent Rókus Kórházban éjjel 0 óra 1 perckor segítették világra az új esztendő első gyermekét. A kisfiú - Trszkits Endre - 3940 gramm súllyal és 53 centiméterrel született, császármetszéssel.

A 27 éves mélykúti édesanya, akinek Endre az első gyermeke, és a kisfiú is jól vannak.

Kislány lett az első fővárosi újszülött

A gyermek a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben jött világra 0 óra 25 perckor.

A kislány 3120 grammal született és az Elvira nevet kapta.

A fővárosi állami intézmények szülészetei közül másutt is született gyermek az új év első napján, de ők mind 1 óra után.

forrás: keol.hu