Hírek

A kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban rendezték meg 2019. szeptember 14-én, szombaton 9 órától a IV. Hírös Sárkányhajó Versenyt.

A versenyen kecskeméti nagyvállalatok 20 fős csapatai mérkőztek meg egymással 200 méteres távon. A versenyen minden csapat összemérte erejét, és a csapatépítő program mellett a dobogós helyezést elérő csapatok érmet, a többiek oklevelet kaptak.

* A Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) csapata másodszor vett részt a versenyen.

A versenyt Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke nyitották meg. Schmidt Gábor elmondta, Kecskemét nagyon nagy adottsága, hogy bent, gyakorlatilag a városban van egy szép vízfelület. Ahol kicsik és nagyok, fiatalok és idősek időről időre ki tudják magukat próbálni a vizes sportokban.

- Rövidesen elindul itt egy fejlesztés, hiszen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség forrást biztosít ahhoz, hogy kialakítsanak a tavon egy mobil csónakházat - jelentette be Schmidt Gábor. - Az a célunk, hogy az önkormányzattal közösen megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy a mindennapokban is javuljon a komfortja annak, aki kijön, és sportolni szeretne a vízen.

* A Kecskeméti Törvényszék csapata első alkalommal indult el a versenyen.

Szeberényi Gyula Tamás pedig azt a véleményét hangsúlyozta, hogy a Sárkányhajó Verseny már csak azért is nagyon fontos Kecskeméten, mert felhívja a „vizes sportokra" a figyelmet. Hiszen egyre többen szeretnének Kecskeméten valamilyen - akár minél több - sportot kiszolgálni és a városnak feladata, hogy erre lehetőséget biztosítson. „Szerencsére vannak olyan adottságaink, amelyek erre jók" - mondta az alpolgármester.

forrás: keol.hu