Hírek

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházának vezetése – nyilván a városban egyre fokozódó influenzajárvány miatt – látogatási tilalmat és betegfelvételi zárlatot rendelt el, kedden. A tiltás egyelőre nem általános, vagyis nem az egész intézményre érvényes, csak a különösen veszélyeztetettnek számító betegeket gondozó Krónikus Belgyógyászati Osztályon. Dr. Mócza György főigazgató-helyettes közleményben tudatta: a rendelkezés visszavonásig érvényes, kéri a látogatók együttműködését és megértését.

Megkezdődött az influenzajárvány az országban

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közölt heti jelentése szerint megkezdődött az influenzajárvány az országban. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz – írja az MTI.

Mint írták, valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.

A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns.

A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat:
Teljes a látogatási tilalom a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is. Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában. Részleges a látogatási tilalom a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein és egyes osztályain is tilos a látogatás.

forrás:https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/megkezdodott-az-influenzajarvany-a-kalocsai-belgyogyaszaton-tilos-a-latogatas-1704925/