Hírek

Vendégkörét tekintve 2019-ban is elmondható, hogy Kecskemét és környéke társadalmi, gazdasági, politikai életének meghatározó szereplői vettek részt szombaton, január 19-én este a Four Points by Sheraton Kecskemét hotelben rendezett Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítványi bálon. Melyet ebben az évben Prof. dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár nyitott meg.

A bál, amit első alkalommal a tradicionális orvosbál hagyományteremtő utódjaként 2014-ben rendeztek meg, immár hatodik esztendeje "teltházas" esemény. Melynek a fővédnökeként idén Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterét kérték fel. A védnökök pedig Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, és dr. Salacz László országgyűlési képviselő voltak.

Helyszínként a szervezők hagyományosan a Four Points By Sheraton Kecskemétet választották, az est házigazdája pedig - ugyancsak hagyományosan - Harsányi Levente volt. A tánchoz a zenét ezúttal is Gönczi Gábor és a Smile adták, a meglepetés pedig a  Bon Bon együttes volt. A műsorban közreműködött a Kecskemét City Balett és a Kecskemét Táncegyüttes.

Ez volt a báli menü:

Előétel felszolgálva:

Libamájpástétom • mangó • kecskesajt panna cotta • rukkola • sütőtök

Leves felszolgálva:

Gyöngytyúk erőleves • tojás royal, fürjtojás • gyöngyöstekercs

Főételek büféasztalon:

• Lazac teriyaki gőzölt rizzsel

• Csirkemell saltimbocca párolt citromos zöldségekkel

• Vendég előtt szeletelve BBQ marhaszegy cheddaros burgonya, coleslaw

• Zöldséges serpenyős malacragu

• Ropogós kacsacomb rozmaringos pecsenyelében, pirított káposztás nudlival

• Pasta station: Panzerotti ricottával és spenóttal töltve balzsamos paradicsom raguval

Desszert:

Csokoládé mousse torta • Forró tejespite levendulás sárgabarack raguval • Túrótorta málnával • Gesztenye pohárkrém rumos meggyel

Éjféli menü:

Mini töltött káposzta, friss kenyér

forrás: https://keol.hu