Hírek

www.hiros.hu

 

Egy évvel ezelőtt 450 grammal született Anett és Laura a kecskeméti kórházban. Kisebb csoda, hogy most mindketten teljesen egészségesek. Kedden délután a koraszülött részlegen ünnepelték első szülinapjukat, hogy megköszönjék életüket az orvosoknak, ápolóknak. Velük együtt szülinapozott a kis Máté is, aki szintén korababaként jött világra.

 

Megható szülinapi ünnepség helyszíne volt kedden a megyei kórház koraszülött részlege. Két édesanya és három kisbaba érkezett, hogy együtt ünnepeljenek az orvosokkal és az ápolókkal.

Kiss-Dérné Patonai Erikától megtudtuk, hogy hármas ikreket hozott világra tavaly május 18-án, várandóssága 24. hetében. Kisfia, Péter sajnos csak egy hétig maradt életben, a lányok azonban szépen fejlődtek, gyarapodtak, így négy hónap után egészségesen hagyhatták el a kecskeméti kórház koraszülött részlegét. Ma már mindketten öt kiló fölött vannak, gyönyörű, mosolygós babák, kézről-kézre adták őket a doktornők és az ápolók.

Kelemen Edit, a koraszülött és az újszülött részleg vezetője nagy örömmel fogadta a vendégeket. Elárulta, a legjobb időben érkeztek, épp nagy szükségük volt arra, hogy feltöltődjenek.

– Aki ide kerül, az a mélységet és a magasságot is megtapasztalhatja, a szorongástól, a bizonytalanságon át a teljes kétségbeesésig is eljuthat, máskor viszont az egekben érzi magát – mondta Kelemen Edit. – Ezekből a pillanatokból tudunk építkezni, amikor épen, egészségesen találkozhatunk kis hőseinkkel.

Kiss-Dérné Patonai Erika elmondta, hogy az alatt a négy hónap alatt, amit a koraszülött részlegen töltöttek, mindenki nagyon a szívéhez nőtt. Nem csak az orvosokat, ápolónőket szerette meg, de a takarítónőkre is jó szívvel gondol. Nem hagyta magán eluralkodni a fájdalmat akkor sem, amikor kisfiát elveszítette.

– Tudtuk, hogy jobb angyalként neki, hisz beteg lett volna, el kellett engednünk őt – mondja. A kislányokért azonban mindent megtett, folyamatosan énekelt, mondókázott nekik, és naponta négy-öt órán át kenguruztatta őket. A gondos ellátás mellett ennek is köszönhetik a babák, hogy ma együtt szülinapozhattak.

A sok gondoskodást és szeretetet virágokkal és a babák fejlődését bemutató saját készítésű létrácskával köszönték meg ma a részleg minden dolgozójának.

Az ünnepségen részt vett Seregély Attila is, akit csodadokiként emlegettek az édesanyák. A hármas ikreket ugyanis összesen négy perc alatt segítette a világra. Azért is szeretik őt a koraszülött részlegen, mert rendszeresen átjár, megnézni az anyukákat, kisbabákat, hogy tudja, jól vannak-e.

Természetesen a torta sem hiányozhatott a születésnapról. Az ünnepeltek, ha meg nem is kóstolták őket, belemarkoltak, ahogy egy jó szülinaposhoz illik.