Hírek

Sikeres műtétet hajtottak végre a dunavecsei ovisok

Komoly alhasi görcsökkel szállítottak be egy macit hétfőn, a dunavecsei Százszorszép Óvodába. A beteg ellátását azonnal megkezdték a zöld és fehér köpenyes apró doktorok. Néhány perc alatt eltávolították a plüssállatka vakbelét. A műtét a Gyógyító Bocsok program keretében zajlott.

A Gyógyító Bocsok program (Teddy Bear Hospitals, TBH) egy nemzetközi projekt része, amely 2009-ben indult útjára Angliából. Lényege, hogy az óvodások, kisiskolások játékos formában ismerkedjenek meg az orvosok, egészségügyi dolgozók munkájával. A kecskeméti kórház orvosai, ápolói, illetve a mentőszolgálat munkatársai 2013. júniusában csatlakoztak a civil kezdeményezéshez, s látogatnak el azóta is rendszeresen a megye óvodáiba, iskoláiba.

– A „Gyógyító Bocsok” egy olyan program, amely játékos keretek között igyekszik megismertetni a gyógyító tevékenységet a gyermekekkel. Az ismeretlen, ami félelmet ébreszt a gyermekekben. Ezért olyan információkat próbálunk adni, tapasztalatokat nyújtani számunkra, melyek eloszlatják bennük az orvostól, a kórháztól való félelmet – mondta el érdeklődésünkre Csobot Zsolt mentő-szakápoló.

A foglalkozásokon a dunavecsei ovisok műtősruhát, fehér köpenyt, szájmaszkot öltöttek magukra, megvizsgálták, ellátták a sérült plüssmackót. Kezükbe foghatták és megismerhették az orvosi rendelőkben leggyakrabban használ eszközöket, egyebek mellett a szív és a tüdő hangjainak felerősítésére szolgáló fonendoszkópot, a torok vizsgálatánál engedhetetlen spatulát, a vérnyomásmérőt, az injekciós fecskendőt, illetve láthattak röntgen felvételeket is. A gyermekek játszva tapasztalhatták meg azt is, hogyan zajlik egy orvosi vizsgálat.