Hírek

Tisztelt Igazgató Úr!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Önnek, és az SBO-n dolgozó kollégáinak azért a becsületes és gyors intézkedésért, amiben szombat éjszaka részesültünk.

Lányom, aki eddigi 21 éve alatt kisebb megfázásoktól eltekintve soha nem volt beteg, hirtelen összeesett a mosdóból kifelé jövet otthon,majd amikor pár másodperc után magához tért, nagyon fájlalta a gyomorszája környékét. Besiettünk vele az ügyeletre,(00.01-kor léptünk ki az ajtón, 15 perc alatt már bent voltunk a vizsgálóban) ahol Dr. Szabó Petra ügyeletes doktornő egy-két perc várakozás után azonnal megnézte, diagnosztizálta és infúzióra javasolta. Nagyon sok dolga volt, egyik beteg a másik után érkezett, de hihetetlen nyugalommal, mosolyogva nyugtatott bennünket, hogy semmi baj nem lesz, reggel mehetünk a lányomért, nyolc óra után, amikor az osztályvezető főorvos a vizittel végez. Így is tettünk, minden rendben volt. Kapott gyógyszert, azóta rendbe is jött. Az éjszakája nyugodtan telt, nagyon félt, nem volt még ilyen helyzetben, és igaz, a nővérhívóját nem érte el a kezével, de rendszeresen benéztek hozzá a nővérek, figyelték. Rajta kívül még három hölgy került aznap éjszaka abba a kórterembe. Kislányom kérésére még melegebb takarót is kapott. Elmondása alapján nagyon tisztességesen, kedvesen viselkedett mindenki vele.

Azért gondoltam ezeket Önnek megírni, mert fontosnak tartom, hogy a pozitív dolgokat is jelezzük, mindenki szereti, ha a becsületesen végzett munkája elismerésben részesül.

Van egy kedves ismerősöm, aki nővérként dolgozik egy másik osztályon, nem volt bent szombat éjszaka, de írtam neki sms-t, azonnal felhívott és megnyugtatott, amint beér reggel megnézi a lányomat. Így is volt, és köszönöm Müller Dórinak is, hogy ott volt velünk, megnyugtató volt. Áldozatos munkájukhoz további sok-sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok:

szülő